Sági Elemér vagyok, hosszú évek óta jogvédelmi vezető, emellett a Totalcar újságírója, fotósa. Hitvallásom a jogvédelem, szerelmem az autózás, fotózás. Eddigi életem során jómagam is kerültem olyan helyzetekbe, amikor szükség volt jogi szempontból hatékony támogatásra, így pontosan tudom milyen az, amikor valaki magánemberként vívja meg a harcait, vagy mögötte áll egy olyan szervezet, aki ezt eredményesen megteszi helyette.

Meggyőződésem, hogy Magyarországon mindenkinek szüksége van jogvédelemre, mivel magányszemélyként egyre kevesebb az emberek esélye jogainak és érdekeinek eredményes érvényesítésére, a közlekedésben és a mindennapi életben egyaránt. Cégünk azt a célt tűzte ki maga elé, hogy ügyfeleink minden helyzetben és mindenkivel szemben legalább egyenlő esélyekkel tudják érdekeiket, jogaikat érvényesíteni.